Kollaboratív robotok az ipari termelésben
Kollaboratív robot a Viacob szolgáltatásai között
A Viacob kollaboratív robotok kölcsönzésével és egyéb ipari automatizációval, termelés könnyítésével foglalkozó cég. A Viapan Group tagja, így közel 40 éves cégcsoporti háttér áll mögötte. Mint Viacob fiatal brand, azonban alapítói már hosszú évek óta foglalkoznak kollaboratív robot kölcsönzéssel és ipari automatizációval.
A kollaboratív robotok kölcsönzése Magyarországon egyedülálló terület, amellyel a Viacob célja a termelő vállalatok hatékonyságának növelése. A kobot számos területen segítheti a cég működését, nem csak a termelés volumenének növelésével, hanem a biztonsági szint emelésével, az ergonómia támogatásával is. Ebben a cikkben arról lesz szó, hogy a kollaboratív robot, rövidebb nevén kobot hogyan segíti a termelés automatizálását, hatékonyabbá és biztonságosabbá tételét.
Kollaboratív robotok: miben segítik Cége sikerét?
A kollaboratív robotok számos, a termelésben felmerült automatizációs igényt ki tudnak elégíteni. A kobotokat 1996-ban “találta fel” J. Edward Colgate és Michael Peshkin, az Északnyugati Egyetem professzora. Ugyanebben az évben Colgate szerzőtársaival megjelentette a Cobots: Robots For Collaboration With Human Operators ‘Kobotok: humán kezelővel kollaboráló robotok’ című cikkét. Ebben a kobot szót úgy definiálják, hogy a kobot egy robotizált eszköz, amely emberi kezelővel együttműködésben manipulálja az objektumokat. A kobot virtuális kezelőfelülete teszi lehetővé, hogy az operátor irányítsa.
A feltalálók 1997-es amerikai szabadalmát egyébként egy 1994-es General Motors kezdeményezés ösztönözte, amelynek a célja az volt, hogy a robotokat vagy a robotszerű berendezéseket elég biztonságossá tegyék az emberekkel való közös térben, együttműködve végzett munkához.
Azóta már a kobot szó számos típusú kollaboratív eszközt lefed. A kollaboratív robot felhasználási köre igen kiterjedtté vált. A Viacob partnerei számára legfontosabb alkalmazási területek a gyártás optimalizálása (pl. amikor egy gyártósorra kiszedő kollaboratív robotot telepítünk anyagmozgatás szempontjából) vagy az emberi erőforrás terhelésének csökkentése. Amelyik gyártófolyamatban lehetséges, az emberi erőforrás helyett a monoton, nagy ismétlésszámmal ellátott feladatokra kollaboratív robotot tudunk beállítani a termelésbe. A kollaboratív robot mellé jellemzően szükséges adagoló/pozicionáló berendezés is, amit szintén tudunk biztosítani. Természetesen a koboton kívül egyéb megoldásaink is vannak ipari automatizálásra, amelyeket egy következő cikkben fejtünk ki.
A kobot alkalmazásának lehetőségei
A kollaboratív robotok jellemzően anyagmozgatási, úgynevezett Pick and Place műveletek elvégzésére a legmegfelelőbbek. Például fröccsöntő, CNC vagy hajlítógépek kiszolgálása történhet kollaboratív robot segítségével, illetve például NYÁK lap ICT tesztjének elvégzésére, csomagolásra is alkalmas egy kobot.
Ezeken felül még rengeteg olyan feladat van, amit a Viacob meg tud oldani egy kollaboratív robottal. Jelenleg a Viacob mérnökei például egy hegesztési műveleten dolgoznak, illetve kiváló eredménnyel végződött egy partner igényén alapuló projekt, amelyben gőzölős vasalóval kellett megoldani egy vasalási feladatot.
A Viacob egészen különféle, egyedi igényeknek is igyekszik megfelelni. Ezt bizonyítja az is, hogy alumínium palackok palettázásával is foglalkoztak már, a kollaboratív robotot kiszolgáló adagoló állomás kialakítását is a mi cégünk oldotta meg.
Egyszerűbb, például erőkifejtést igénylő, vagy monotonitása miatt a humán erőforrásra egészségügyi kockázatot jelentő feladatok is szép számmal fordulnak elő a kollaboratív robot alkalmazása során. A Viacob mérnökei már fúrással, csavarással kapcsolatos projektekkel is sikeresen megbirkóztak, ezek jellemzően a kollaboratív robothoz csatlakoztatott megfelelő géppel megoldhatóak.
Termékek összeválogatására is tudunk megoldást nyújtani. Például húsipari partnerünk esetében az volt a kihívás, hogy a kollaboratív robot a kiszolgáló kartontálcába 5 különböző terméket rakodjon előre meghatározott sorrendben, 5 ládából. A ládákat, tálcákat mozgató és a kobotot kiszolgáló komplett állomást is mi alakítjuk ki ehhez. Ez bizonyítja, hogy cégünkre komplex automatizációs megoldásokat is bízhatnak a partnereink.
A kollaboratív robot és a humán erőforrás kapcsolata
A Viacob szakemberei is gyakran hallják azt a félelmet, miszerint a robotok és az automatizáció miatt munkahelyek ezrei tűnnek majd el. Jelenleg egészen más a magyarországi munkaerő-piaci helyzet. Általában két eset van, amikor a Viacob szakembereit keresik fel: egyrészt az, amikor egy vállalat újragondolja és modernizálni kívánja a gyártást, és hosszú távú megtérülésben gondolkodik, illetve a másik az, ha adott operátorra nézve megterhelő feladatokat szeretne kiváltani, mert nem talál rá munkaerőt.
Miért hasznos az Ön termelő cége számára a kobot alkalmazása?
A Viacob mérnökei úgy látják, az utóbbi években a cégek kezdik felismerni a kollaboratív robotok nyújtotta versenyelőnyt, ezért lassan számolni kell azzal, hogy jelentős verseny alakul ki a modernizált, automatizált, kobotot is alkalmazó termelőüzemek és a régebbi technológiákat alkalmazó gyártó cégek között.
Természetesen alaposan meg kell tervezni, mit érdemes automatizálni, mit kollaboratív robottal, mit más módszerrel megoldani, mi éri meg hosszú távon. A kobot jellemzően olyan feladatok esetén éri meg, amelyeket több operátornak kell végeznie, azaz a kollaboratív robot sok humán erőforrsá munkáját váltja ki. Találkoztunk már olyan (jogos és érthető) céges igénnyel is, hogy egy operátor munkáját automatizáljuk, mert az annyira monoton és megterhelő feladat, hogy kollaboratív robot segítségével megoldva nem kell szinte hetente új operátort keresni a feladatra a kimerültség miatt. Ebben az esetben a kobot várhatóan nem anyagi nyereséget hoz, hanem a dolgozók egészségét szolgálja, és a fluktuáció járulékos költségeit takarítja meg.
A kollaboratív robot korlátai
A Viacob mérnökei összeszerelési műveletekben jellemzően kevésbé javasolják a kobotot a művelet bonyolultsága miatt, de ez sem lehetetlen kihívás. Például ha műanyag fröccsöntött dobozba egy NYÁK lapot kell berakni, majd utána ellátni négy csavarral, azt cégünk meg tudja oldani, de egy olvadó biztosíték elkészítését például semmiképp sem kollaboratív robot segítségével javasolják. Jellemző például, hogy egy-egy érdeklődő olyan folyamatot akar robottal automatizálni, amit csak erre kialakított célgéppel lehetséges. Ilyenkor jelezzük, hogy a projekthez felesleges a kollaboratív robot alkalmazása, és egyéb automatizációs megoldást javaslunk.
Bizonyos esetekben pedig egyszerűen nem az általunk kölcsönzött kollaboratív robot a legmegfelelőbb megoldás. A súlyhatár vagy a túl nagy sugarú körben való mozgás elvárása gyakran merül fel.. Sawyer estében ez 4kg és kb. 850 mm. Ilyen esetekben nem zárkózunk el más típusú kollaboratív robotok beszerzésétől.
Viacob: kollaboratív robot kölcsönzési konstrukcióban
A Viacob a kollaboratív robot kölcsönzése mellett olyan mérnöki szolgáltatásokat is nyújt, mint például egy gyár által korábban megvásárolt robot felprogramozása, meglévő gyártás optimalizálása (pl: gépsorok összekötése szállítószalaggal, illetve tudunk segíteni, szaktanácsot biztosítani vagy akár a komplett beszerzést lebonyolítani akkor is, ha komplett gyártósorra van szükség.
A Viacob által használt kollaboratív robotok előnyei
A Viacob által kölcsönzött Sawyer kollaboratív robot a piacon elérhető egyéb kobotokhoz képest barátságosabb, emberközelibb működésű, a rugalmas szervómotoroknak köszönhetően. A Sawyer kollaboratív robot okkal viseli a kollaboratív nevet: használatának nincs veszélye, a vele kacsolatos munkahelyi balesetek száma elenyésző.
Az operátorok számára kedvező, hogy egyszerűen megtanulható a karbantartása, programozása, finomhangolása. A Viacob megfelelő oktatással képes pár óra alatt átadni a működtetéséhez szükséges összes fontos információt a partner által kijelölt személyzetnek.
A kobot fogadtatása az operátorok között
A dolgozók sok esetben idegenkedve fogadják a kollaboratív robot bevezetését. Félnek a technikától és attól, hogy állás nélkül maradnak. A Viacob azonban nem csak a termelési igényekre fordít figyelmet. Mérnökeink meghallgatják az operátorokat, leendő felhasználókat, és az ő igényeiknek megfelelően alakítják ki a gépet. A mérnökséggel együtt kidolgozzuk a gyártási elrendezésre, egy ergonomikus gépre vonatkozó elképzeléseket, amelyeknek mindig része az operátor igényeinek felmérése. Erre azért is szökség van, mert a humán erőforrás úgy kezeli majd a kollaboratív robotot vagy bármely más automatizációs megoldást, ahogyan neki kényelmes, és ahogyan a lehető legkevesebb energiáját veszi el. Ezért a Viacob mérnökei igyekeznek már alapból a gép tervezése és telepítése során az operátoroktól leszűrt információk figyelembe vételével dolgozni. Nyilvánvalóan a biztonsági kitételeket ez nem érinti, hiszen azoknak szabvány szerint meg kell felelni.
A kollaboratív robot ismertsége Magyarországon
A Viacobnál azt tapasztaljuk, hogy míg néhány éve még kifejezetten a Viapan Group HR-szolgáltatásai kapcsán hívtuk fel a figyelmet a kollaboratív robotok alkalmazásának lehetőségeire, manapság már akár a kiterjedt irodahálózatunkba beérkező érdeklődők között is akad a kobotot mint megoldást kereső vállalat képviselője. Ebből arra következtetünk, hogy a kobotok ismertsége tovább fog nőni, és használatuk egyre szélesebb körben válik elérhetővé.